Kell-e beszélni róluk?az egykoriakról, kikkal az élet vakvágányra jutott, és elhullottak sorban. Lehet e ezzel kezdeni, sorba leülni mindegyikkel szemben.Szívükben golyó,szemükben távolság. Nem ölném már halomra őket, oldalamon karmolásaik már rég nem sajognak,látom őket,de igazából nincsenek.Nyugodtan tudnám mesélni, merre és hogyan éreztem akkor, hogy a világ csak az övék és enyém.
Nem mesél, nem vesszük sorba, és hálás vagyok ezért, mert így nekem sem kell.Annyiszor elmondtam már ezeket a történeteket, hogy szinte észrevétlenül esnének ki a számon.Mesélek róluk így is,a már megtanult mozdulatok, az elhasznált gesztusok. Az elajándékozott jelentek. Közben, arra gondolok te is ugyanezt teszed.
A felszínen vagyunk, lassan, nagyon lassan kötődnek a szálak.Nem bánom, nem vártam.Keveset tudok,de jókat érzek.úgy kedves a mozdulat, ahogy szeretni tudnám.
Szeretnék hinni, vagy saját kézből csalódni, kizártnak tartani minden mást.Örülök, hogy így van,hogy nem zilált szét,de nem tudom mit akarnak tőlem a mosolyok, és félek kívánni,ha nem teljesül.
Megtanulni lélegezni a lényegben is.
összekavartam,de eszembe jutott.
