Magamat tartom.
nemegyszerű mint a pehely, de a keménység az egyetlen mi most kiemel a fosból.
ma nemhitted el, hogy erre gondolok naphosszat,hogy aggódom,betegszem,sóhajt sóhajjal veszek be.
máshol alszol, de nem fizikailag van ez már így. Sokkalta alrébb sodródtál a kanapénál.
Mélyre megyek,nagylevegő.
Elfeledtem ezt a helyet, de ugyanazok csaltak ide mint annak előtte.
Nagyon elfogyott minden és csak ez maradt. Rossz csendben búcsúzkodni.de jobb hiányban élni, mint szándékos megvonásban.most történik az elképzelhetetlen.velem.
Hittem, most mégsem hiszem el hogy ugyanúgy zsibbad az új és fáj a lélek, mélyen a húsban.Csontot kapar,ahogy szemedből lassan minden remény kivész.
félek elvisz mindent, de túlsokminden marad.
és én nemtudom van e örökre.most először nemtudom.
Hogyan tudlak megtanítani olvasni, ha én még írni sem tudok?
Tényező voltam.
Mikor?Kinél?negatív?
Annyi mindent kéne tenni, és mégis hagyom hogy átjárjon az előzetes siker melege.Megelégszem ennyivel?
Nem döntöttem még el,hogy aszalt vörös áfonya vagy eper akarok e lenni, és ez nem az elvont szürreális magamra erőltetett személyiség töprengése. Valóban elgondolkodtam miközben egyiket a másik után faltam.
Érdekel az asszociáció.Utána akarok nézni.
Zavar, hogy nem tudok helyesen írni, nem értem miért kezd el frusztrálni ez 21 év felhőtlen hibázgatás után.
Búcsúzunk darabokban. a köszöntés sem egynapos most.nemrég még magáztalak volna, mostmeg követlek minden napnak a peremén.
Nem én teremtettelek,tested van már,és helyed nálam.Lehámozom rólad a meztelenséget.
Kell-e beszélni róluk?az egykoriakról, kikkal az élet vakvágányra jutott, és elhullottak sorban. Lehet e ezzel kezdeni, sorba leülni mindegyikkel szemben.Szívükben golyó,szemükben távolság. Nem ölném már halomra őket, oldalamon karmolásaik már rég nem sajognak,látom őket,de igazából nincsenek.Nyugodtan tudnám mesélni, merre és hogyan éreztem akkor, hogy a világ csak az övék és enyém.
Nem mesél, nem vesszük sorba, és hálás vagyok ezért, mert így nekem sem kell.Annyiszor elmondtam már ezeket a történeteket, hogy szinte észrevétlenül esnének ki a számon.Mesélek róluk így is,a már megtanult mozdulatok, az elhasznált gesztusok. Az elajándékozott jelentek. Közben, arra gondolok te is ugyanezt teszed.
A felszínen vagyunk, lassan, nagyon lassan kötődnek a szálak.Nem bánom, nem vártam.Keveset tudok,de jókat érzek.úgy kedves a mozdulat, ahogy szeretni tudnám.
Szeretnék hinni, vagy saját kézből csalódni, kizártnak tartani minden mást.Örülök, hogy így van,hogy nem zilált szét,de nem tudom mit akarnak tőlem a mosolyok, és félek kívánni,ha nem teljesül.
Megtanulni lélegezni a lényegben is.
összekavartam,de eszembe jutott.
téttel.
Mindvégig a a betoppanásra vártam, ahogy megjelenik. Most totál hülyének érzem magam.Támaszkodva korlátnak, hideg van és fúj a szél.Semmi sem számít,nem tartozom senkihez, mégis fáj kicsit veszteni is.
Várom a buszt,és képtelen vagyok megérteni a dühöm eredetét.Nem úgy lett, másképp.Mintha ez mindig így lenne, támasztva valahol, mindenkinél talomban.Nem vagyok én sem csordultig érzelmekkel, csak az piszkál,hogy más nem akar bőröm alá bújni.
Van félni valóm, a bőröm.Nem bízok és eltemetek ma. Semmiség miatt,mi most mint durva pofon csap le, és feledteti a perceket nyakamon.Akartam mindent, semmit küldött ma magából a cél. és én mindig támasztom az oszlopot,és mellettem kabátok bújnak össze, és szavak suttognak. mitől búcsúzok?és miért?miért hiányzik valami ami nincs is?
alszom.nem érdekel.többet nem nézek.l
tét nélkül,fék nélkül.
kötelek mindennütt és ha az egyiket felveszem a másikért kesergek.zubonnyok, a régen várt státuszok kimondása mégsem megy.de nem sietek sehová,ha látszik hasadon az ezüst holdsugár,akkor jó.
mindenestül a házban, de most józanész is a társad.meleg van amúgy ha ott vagyok csak úgy természetesen teveled. csak ha távol a kéz, akkor a kétség nyal fülembe helyetted.
Vacilál a lélek, és tologatja a bútorokat, hogy helyed legyen lakni nálam. Most még úgyérzem szűkösen.Gátlásokból díványt, nyugtalanságból asztalt csináltam rég. de már a szobában vagy.Beengedtelek,és én lassan várom ahogy kihordod a lomokat,porolsz és sepersz, én addíg kitárom az ablakokat.Korán van, de mihez képest. megvárom míg rendet raksz,mára bennem.
csendben dübörög a hajnal felém.
-nyakszirtről vetni magam mélybe.
nem bánom ha átlármázom az egész évet, csak ne kelljen mégegyszer ilyen messze táncolnom tőled.ricsaj közepette is tudni,egészben a lélek.
-tegnap még áradás,ma már csak egy kisebb patak. félelem helyett tegnapi izzadságszag.
sokhelyen nyúltál hozzám, és ennek nyomát látod teis, akarom h büszkelégy, hogy őszinte mint eddíg mindíg, és ha hibázok, emeld ki. szeretem a törekvésed valami jobbra, valami mélyebbre annál mit mások kezdenek velem.
-tipikus volt az egész, és nem is olyan nagyon meglepő mint ahogy az sejthető.verseket és zenét hallgatok hozzá.félmosoly helyett biztonságos távolból egészet.
szánok rád én is időt, és lelket, csak másképp ahogy eddíg,meghámozom neked a lelkem.
-mindeggyé vagy mássá,fogalmam sincs,mert statikus a rendszer,és mozgást nem én viszek bele.
-kiveszel a tömegből,hogy kiszeded a tömeget belőlem.köszönöm.
nem adok hitelt annak mit meséltek,elmesélheted másképp,vagy alátámaszthatod azokat,vagy tehetsz amit akarsz,karcolás.
első nap:lúdbőrző tanulságok,és egy magázható tapasztalat.
Nyugalom, tervezett harmónia és úgy ahogy egy hideg estét töltenék,játszósruha,frissen mosott haj illat és kockás plédemben nyershús vagyok. Birodalmam határa világos, odagugoltam minden sarkába, láthatatlan szögesdrótot tekintettel húzva.
És akkor szagot fog az értelem és megrezzen a hús a csonton, arcomra új érzések jönnek, gyomor görcsöl,tenni mit kell a lélek nem akar, bábként izmot ugyan mozgat, de keserves szenvedés. Jönnek a szavak, gesztusok,bíztató csillogások, de közben önamgába ürít és habzsolja újra a kérdést, látszik e hogy mi kívül játszik döglött tartalomnak idegrángása csupán?
elmúlik a sokk, az agy újra megtelik tartalommal, biztonság,kókuszillat. Mérés következik, külsőhőz belsőmet, minden mi pillanat alatt viszonyítható. A fölényem megállapításával a kérdés elhalkul és megnyugszom lassan én is.A riadalom oka sejthető,a választás eredményének nyelve lelkemet koptatja. Elmúlt már a riadalom, szétszéledt a reszketés.
Fogom a kezem,megint a terület közepén,széttépem ha küszöbön bárki ma átvonaglik.Kell a hely,enyém. Van ebben valami sértődés, valami nem tetszés a túlélssel kapcsolatban, ahogy tőlem függetlenül is kel és fekszik a nap, és vonaglanak egymások egymáson.
kezdenék most táncba,sajnálom alvásra az időt.kutatom magamban a vágyat bejegyezni, noha lelki zivatarnak nyoma sincsen. Hiány van egy kicsi,tudni vélem, mégis párosítva veszek zoknit majd egyszer.
az imént kirajzoltam magamból a büszkeségem,kiáltanám világgá, házalnék vele oldalakon de majd holnap, olyan késő van.
útálok a kérdésekkel a mellemben állni és válaszolni arra, hogy ennyi idősen miért nincs egy férj a zsebemben. dühít,hogy erre valóban választ kell adjak. mintha nem is egy világban élnék a rokonaimmal.gyűlölöm ezt.olyan tapintatlan kérdésnek érzem.lehet hogy a fajunk fennmaradása valóban az én párválasztásomtól függ? ezért aggasztja őket sorsom e része?
ha így is van, én most akkro sem szűűkölök, nem ordítok a fene nagy szabadságtól sem.
elálmosodom,nagyvad leszek, és akkor sem fogok más helyett puskát,a fegyvertelenek meg bekaphatják,és pokla leszek mindnek.
nincs benned erő mi térdre kényszerítene,nincs szavad mi torkomat folytaná, nem tudsz hozzám érni, leharapom a kezed, ha mégis akarnád. könnyedén szalad távolabb a gondolat ha eszembe jut, mekkora álmokat aggadtam rád. nem tudsz parancsolni,ágyadban macska nem leszek, párducként tépem szíved, és mindvégig kaján mosolyt meresztek rád.
perzsel a tekintet, és a szád szárazon marad
ébren lenni emberként, szunnyadni napos csibeként.ma megint éreztem hogy élek, biztonságosabb egyedül kelni és feküdni, mint hazugsággal takarni a repedező jegű tó peremét.
elalszom nyomban,ha lennél most aludnál te is, de én hamarabb mert lefoglalt hogy a gondolat szövetét semmivé fonjam, mint minden este, mikor eldöntöm sorsod ívének enyémhez nincsen metszése, mert nem te vagy minden uborkásüvegek bontója.
viharok,dacok és vérengzések, vagy béke és uralom,nemtudom mi kell, melyikben lehetne neked részed,nemtudod már soha, téged is megesz, és egészen elhalványít, az enyészet. olyan leszel mint a többi nap mint nap, nézések mikben a "ha" csillogtatja a fényt.hiába tűnök nemes vadnak, ha puskája minden lekonyul. részese leszel a majdnem megtörténteknek, ráunok a semmiségekre, a jelentőségek nagysága árnyékba vonul, és nem ér a fény már kétszer soha.fenyegetésem, körömmel falba vésett. Vagy csak dühös kiáltás, amiért sorsom egy pillanatra majdnem a karodba vetted.
Bőrben vagyok bizonytalan..Két nap letargia, két nap hiány.Elfáradtam, kéne az a kéz a fejre, vállra, vagy hátra. Valami biztos és puha vacok, ahol a fogam a kíntól már nem si vacog.Nem lelem a nyugalmat.Bosszant, zaklat a gondolat.túl sokat gondolok. és mi marad hátra mikor összeroppan a gerinc,,, kihúzni magam,tudni, ugysem utoljára... megnyugattó illat vagy puhaság.Belecsavarodott lélekkel maradni kicsit,és figyelni ahogy a dobbanó csendben szökik a mindenség súlya.Egy tábla, egy festett jel, hogy azt mondja fel,az útvesztőre nyomban, de a nyomban a súly most csak az én vállam gondja.
keresek táblát, vannak még jelek, csak ma már ágyban és agyban is együtt legyek, és a lélek holnapra kialussza magát.
