ébren lenni emberként, szunnyadni napos csibeként.ma megint éreztem hogy élek, biztonságosabb egyedül kelni és feküdni, mint hazugsággal takarni a repedező jegű tó peremét.
elalszom nyomban,ha lennél most aludnál te is, de én hamarabb mert lefoglalt hogy a gondolat szövetét semmivé fonjam, mint minden este, mikor eldöntöm sorsod ívének enyémhez nincsen metszése, mert nem te vagy minden uborkásüvegek bontója.
viharok,dacok és vérengzések, vagy béke és uralom,nemtudom mi kell, melyikben lehetne neked részed,nemtudod már soha, téged is megesz, és egészen elhalványít, az enyészet. olyan leszel mint a többi nap mint nap, nézések mikben a "ha" csillogtatja a fényt.hiába tűnök nemes vadnak, ha puskája minden lekonyul. részese leszel a majdnem megtörténteknek, ráunok a semmiségekre, a jelentőségek nagysága árnyékba vonul, és nem ér a fény már kétszer soha.fenyegetésem, körömmel falba vésett. Vagy csak dühös kiáltás, amiért sorsom egy pillanatra majdnem a karodba vetted.
