téttel.
Mindvégig a a betoppanásra vártam, ahogy megjelenik. Most totál hülyének érzem magam.Támaszkodva korlátnak, hideg van és fúj a szél.Semmi sem számít,nem tartozom senkihez, mégis fáj kicsit veszteni is.
Várom a buszt,és képtelen vagyok megérteni a dühöm eredetét.Nem úgy lett, másképp.Mintha ez mindig így lenne, támasztva valahol, mindenkinél talomban.Nem vagyok én sem csordultig érzelmekkel, csak az piszkál,hogy más nem akar bőröm alá bújni.
Van félni valóm, a bőröm.Nem bízok és eltemetek ma. Semmiség miatt,mi most mint durva pofon csap le, és feledteti a perceket nyakamon.Akartam mindent, semmit küldött ma magából a cél. és én mindig támasztom az oszlopot,és mellettem kabátok bújnak össze, és szavak suttognak. mitől búcsúzok?és miért?miért hiányzik valami ami nincs is?
alszom.nem érdekel.többet nem nézek.l
