kezdenék most táncba,sajnálom alvásra az időt.kutatom magamban a vágyat bejegyezni, noha lelki zivatarnak nyoma sincsen. Hiány van egy kicsi,tudni vélem, mégis párosítva veszek zoknit majd egyszer.
az imént kirajzoltam magamból a büszkeségem,kiáltanám világgá, házalnék vele oldalakon de majd holnap, olyan késő van.
útálok a kérdésekkel a mellemben állni és válaszolni arra, hogy ennyi idősen miért nincs egy férj a zsebemben. dühít,hogy erre valóban választ kell adjak. mintha nem is egy világban élnék a rokonaimmal.gyűlölöm ezt.olyan tapintatlan kérdésnek érzem.lehet hogy a fajunk fennmaradása valóban az én párválasztásomtól függ? ezért aggasztja őket sorsom e része?
ha így is van, én most akkro sem szűűkölök, nem ordítok a fene nagy szabadságtól sem.
elálmosodom,nagyvad leszek, és akkor sem fogok más helyett puskát,a fegyvertelenek meg bekaphatják,és pokla leszek mindnek.
